2013. okt. 3.

Október 03. csütörtök – Vágj bele! –


Lehet, hogy eddig vacakoltál, de ennek most vége! Vége a sajnálkozásnak, a magyarázkodásnak, a sok okoskodásnak, hogy miért és miért ne, egyszerűen ugorj talpra és vágj bele! Vágj bele az életbe, a jóba,akárki akármit mond, ez már nem számít, légy önmagad és éld az életed!
Bármit, amit eddig húztál-halasztottál, egy pillanat törtrésze alatt eldöntheted, hogy megteszed. Itt az ideje a cselekvésnek, akkor is, ha eddig az ellenkezőjét gondoltad annak, amit most döntesz!
A Hold a mai napona Szűz jegyében jár, mögötte az Oroszlán, majd délután már a Szűz csillagkép. Az Oroszlán nemző része alatt járó Hold a teremtés, az alkotás idejét jelzi. Kreatív erőink teljében vagyunk. Ezt követően a Szűz már a múlttól való ellépés, de a „világgá indulás” mindenre nyitott állapotát is elhozhatja.
A Nap a reggeli órákban halad el a Szűz Vindemiatrix csillaga, majd a Porrima alatt. Ezek a csillagok a Szűzleány alakját rajzolják ki. Múlt és jövő most egybeér, a mozgás, a lépés ideje van. A Nap ugyanakkor ma áll szemben az Uránusszal, így a világosság és a tértágítás erői ma egymással vágynak kiteljesedni. Egyik oldalon az aktív cselekvés, másikon a terheinktől megtisztuló, új utakat nyitó felszabadulás jelenik meg. Az esti órákban már a Hold és a Vénusz kellemes, spirituális dimenziókat is megnyitó kapcsolódása járul hozzá ahhoz, hogy lelkünkben harmóniát, kapcsolatainkban érzelmeket, otthonunkban nyugalmat érezhessünk.