2013. okt. 10.

Október 11. péntek – Korlátdöntögető, új keretbe foglaló idők –


A Tejútról leérkező Hold ma lehozza nekünk az isteni energiákat, gyógyító erőt és tudást. A Bak zodiákus jegyében jár a Hold, az égbolton pedig a Nyilas csillagkép alatt. Fent a Tejút hasadéka látható, a tudást rejtő barlang, ahova betérve, a kozmikus működtető elveket, ősi bölcsességeket ismerhetjük meg.
A Hold ma elhalad a Szent Korona égi megjelenése, a Déli Korona csillagai előtt, így e napon érdemes nagyobb figyelmet szentelni ennek, beépíteni szertartásainkba a Korona minőségét.
A bak Holdnál ugyanakkor az apró részleteknek és társainknak is képesek vagyunk igazán jelen lenni, és minőségi időt fordítani arra, amit teszünk, és arra, akivel együtt vagyunk.
A reggeli órákban a Hold a Plútóval áll együtt, ezt még kora délelőtt is érezhetjük. Lelki-érzelmi átminősülés történik, amely kirobbanthat az eddigi zárt keretek közül. A családról, otthonról és érzésekről alkotott eszmék átértékelődhetnek. Ezt a folyamatot tovább segíti a délelőtti órákban, a Hold és az Uránusz teremtő aspektusa, amely a karmatisztításban hozhat eredményeket. A régi kötelékek elvágásának, vagy lehúzó, rossz érzésű dolgoktól való szabadulásnak van ideje, ezzel egy új, szebb út nyílik meg előttünk.
A ma nap ugyanakkor, a déli és délutáni órákban, nagyon sok égi sugallattal és földi támogatással segít utunkon. Ma könnyebben kimondjuk, leírjuk, kifejezzük érzéseinket és titkainkat.