Október 18. péntek – Az Igaz Útra lépés lehetősége –
A mai nap (különösen a nap második fele és a szombati nap
első fele) az igaz és tiszta útra való fellépés lehetőségét adja.
Megjelenhetnek ugyan a múlt kísértései, a sötét, hamis oldal hívó szavai, az
eddig működtetett, előre már nem vivő minőségek (kezdve a lustaság, a
megszokás, a bizalmatlanság felé való hajlamon át, egészen a törvénytelenségig,
vagy ki mivel küzd éppen) – ám mindezeket éppen azért kaphatjuk most vissza,
hogy lássuk, mivel is van dolgunk, és miken tudunk saját erőnkből
felülemelkedni.
A Hold ma is a Halak csillagkép visszaúszó fonalánál halad, felette már az
Androméda csillagai ragyognak. A magát önként feláldozó királylány ereje
feléled a lelkekben is. A belső ösztönöket képesek vagyunk már feláldozni,
magasabb célok érdekében.
A Nap már az Angyali Szűz csillagfényétől övezve halad, így magasabb
minőségekre törekszünk minden cselekedetünkben. Ami nem az angyali tisztaságot
képviseli, azt nem tűrjük magunk körül – ezt erősíti az Oroszlán testénél járó
Mars is, királyi erényekkel, erkölcsi nemességgel ruházva fel szívünket.
A Merkúr az égi Mérleg alatt a múlt igazságainak gondolati-szellemi
megmérettetését mutatja. Felette a Kígyó Feje segít, hogy lehúzó ösztöneinket
tudatosítva, felismerve, szellemi erővel felemelkedjünk.
A Vénusz az érzelmi energiáink kézben tartását és a gyógyulást segítő
Kígyótartó alatt halad, felette a Zuhanó Herkules jelképezi, hogy érzelmeink
terén az egót építő, sötét erők már nem élik túl a változást – az érzelmek
terén tapasztalhatjuk a már terméketlen minőségek elmúlását, hogy ami „örök”
életű, az megszülethessen, tovább élhessen. Ha felfedezzük magunkban, mivel
mérgezzük saját boldogságunkat, ideje búcsút inteni annak.
A Nap, a Hold és a Jupiter most háromszöget alkot, melynek csúcsán az igazságot
és bölcsességet jelképező Jupiter áll, az Ikrek Napkapujában. Bármilyen
feladattal állunk szemben, a megoldást az igazság, a múltban gyökerező
tanítások és lelki bölcsességek, a különbözőségek magasabb szintú átlátása
jelenti.
Ideje leszámolni a hamissággal, feloldva a múlt kötéseit, új utat kezdve,
világos döntéseket hozva, igaz és tiszta útra lépni!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése